Sok ember idegenkedik, ha meghallják a Feng Shui kifejezést.
Sokan úgy gondolják, hogy ez valami olyasmi, amit maximum a kínai embereknek találtak ki, “Mi közünk nekünk ehhez itt Európában?”.
Viszont én úgy gondolom, ha egy kicsit is nyitottak vagyunk a világra, akkor miért is ne ismerhetnénk meg valamit, ami jobbá teheti az életünket?
Nézzük például a mikrót, szinte minden háztartásban megtalálható és csak 1946-ban fedezték fel Amerikában, lehet eleinte kételkedve, de megvették az emberek, mert nagyon jó volt a marketingje.
A Feng Shui-t évezredek alatt dolgozták ki a kínai mesterek és a mai napig alkalmazzák. Nagyon sokáig nem is adták közkinccsé ezt a tudást a Feng Shui tudományának művelői, mondhatjuk úgy is, hogy kiváltság volt az ismerete.
Tudom furán hangzik, hogy a Feng Shuit egy lap alatt említem a mikróval, de a mikrót is idegennek gondoltuk anno és mégis hasznosnak bizonyult.

A Feng Shui esetében kevésbé volt hangsúly a marketingen, de akik alkalmazzák az elveket garantáltan harmonikus és kellemes környezetben élnek. Szóval mindenképp azt javaslom, hogy tapasztald meg Te is a hatását. Nincs veszíteni valód.
Egy olyan tudományról beszélünk, amit ha leegyszerűsítünk nagyon gyakorlatias elveket követ, amit a világ alapos megfigyelésével alakítottak ki.
Na de nézzük is meg milyen ágai vannak.
Feng Shui irányzatok
A Feng Shuinak még Kínán belül is több “fajtája” volt. Másképp tekintettek az égtájakra északon mint például délen. A “veszély” az ország különböző pontjain más irányból jöhetett. Szóval leegyszerűsítve, a biztonságos lakóhelyek kialakításánál más szempontokat vettek figyelembe.
Na de nézzük is az irányzatokat.
Forma iskola
Ez az irányzat Kína déli részén terjedt el elsőnek. A táj és a természeti környezet adottságait vizsgálja.
Négy állatra épül a tana. Ezek az állatok természeti képződményekben vagy akár épületek vagy egyéb tárgyak formájában jelenhetnek meg. Szóval mesterségesen is létrehozhatjuk ezeket a formákat.
A következő négy állat szimbólumát keresték az épített és természetes környezetben a Feng Shui mesterek:
- Vörös főnix
- Zöld sárkány
- Tigris
- Fekete teknős
Erről az irányzatról fogok még bővebben is írni egy következő blog cikkben.
Iránytű iskola
Ez az irányzat Kína északi részén terjedt el. Itt az égtájaknak tulajdonítottak jelentőséget és ez alapján helyezték el a báguát a lakás alaprajzára.
Repülőcsillag iskola
Az iránytű iskolához hasonlóan az égtájakat vették figyelembe, viszont itt már az idő tényező is bekapcsolódott a számításokba.
Ebben a módszerben már az épületek építési dátumát is figyelembe vették és úgy tekintettek a házakra, hogy a születési dátumuk alapján nekik is van külön horoszkópja.
Ez alapján a módszer alapján készítettem el a vizsgamunkámat 2024-ben. Nagyon részletes és alapos elemzést kaphatunk, ha még a lakók születési dátumát is vizsgáljuk.
Ebben az esetben talán az lehet a nehézség, ha nem tudjuk a lakásunk vagy a házunk építési dátumát.
BHS iskola
Ez az iskola Amerikából indult el. Igen az amerikaiaknak még külön Feng Shui módszerük is van. Sokan Európában is ezt a módszert tartják jónak, mivel sok esetben nem ismerjük a lakásunk építési évét és már az égtájaknak sem tulajdonítanak akkora jelentőséget a mai modern építészetben.
Megváltozott az életünk, az életterünk és ez a módszer leegyszerűsítette a Feng Shui alapjait is. Ami nem jelenti azt, hogy ez a módszer nem működik. Sőt.
Viszont inkább rövidebb távú eredményeket érhetünk el vele.
A hosszú távú, megbízható iskolának a Repülőcsillag iskolát mondják.
Az alapja az, hogy a bejárati ajtót tekintik kiinduló pontnak és a bejárat vonalára kell felhelyezni a bágua térképet.
Melyik módszert válasszam?
Akármelyik módszer mellett döntesz is, az a fontos, hogy tényleg hinned kell benne és működni fog.
Ha kételkedsz, vagy hagyod magad elbizonytalanítani, hogy az egyik módszer jobb a másiknál az rég nem jó. Ha választasz egy Feng Shui irányzatot, akkor tarts ki mellette és alkalmazd a módszereit. Idővel ha meggondolod magad még választhatsz mást.
Csak szeretném hogy tudd nincs ebben sem fekete és fehér, jó vagy rossz. Itt is a Te személyes tapasztalatod számít és a legfontosabb ha Te jól vagy.
Feng Shui térkép
Ahogy az előző részben olvashattad, többféle módszert különböztetünk meg a Feng Shui irányzatok közül. Ebből következik, hogy a Feng Shui térképből is többféle térkép használatos, szám szerint kettőt különböztetünk meg egymástól.
Mind a kettő hatásos, de nem javaslom, hogy egyszerre alkalmazd őket. Ahogy az irányzatoknál is javasoltam mindenképp a neked szimpatikus irányzatot válaszd és az ahhoz használatos térképet használd.
A BHS irányzat egy könnyű és praktikus térképet alkalmaz, amit egy kis tanulmányozás után könnyen használhatsz Te is.
Ezt a négyzethálós térképet rá kell tenned a lakásod alaprajzára, úgy hogy a bágua térkép alapvonala a főbejárat vonalával egybeessen.

Az Iránytű és Repülőcsillag iskola a bonyolultabb nyolcszögletű térképet használja. Ennek a térképnek a használatához meg kell határoznod számításokkal a lakásod középpontját és iránytű módszerrel a megfelelő irányba kell forgatni a báguát a lakás alaprajzán. Ehhez a módszerhez érdemes szakértő segítséget kérni.
A következő területeket tudod meghatározni a térkép segítségével a lakásodban.
Karrier, életpálya
Ide nem csak egy jó munkahelyi pozíció megszerzése tartozik, hanem az is, hogy a megfelelő életúton járunk-e.
Mi az ami szerettél volna lenni gyerekként?
Mi az amire mindig is vágytál?
Mersz ezen az úton járni?
Munkád van vagy hivatásod?
Mi az amit akkor is csinálnál, ha nem fizetnének érte?
Szereted azt amit csinálsz?
Nagyon nehéz téma ez. Sőt lehet az egyik legnehezebb. Én gimibe már tudtam, hogy lakberendező szeretnék lenni, de nem ezt az utat választottam. De hiszek abban, hogy amit bejártam az tett hozzá igazán ahhoz, hogy most itt tartok. Lakberendező lettem, de már teljesen másképp, mint ahogy akkor azt gondoltam és ez boldoggá tesz.
Nehéz újra elkezdeni tanulni és sok félelmetes döntés van, amit meg kell hozni egy szakma váltásnál. De szívből csinálni azt amit szeretnél szerintem megéri az áldozatot. Erről biztos fogok írni egy személyesebb hangvételű blogot is, mert sokan fordultak hozzám tanácsért a karrier váltással kapcsolatban.
Ezt az élet területet a lakásodban is meg lehet vizsgálni a bágua térkép segítségével.
Segítőkész emberek, utazás
Segítőkész emberek lehetnek a rokonaink, kollégáink, barátok, vevők, ügyfelek stb. Mindenki, aki így vagy úgy segít az utunkon haladni.
Itt ez is szépen összefűzödik, mivel az élet is egy nagy utazás. Szóval ezen az úton lehetnek segítőink akár tanácsadók, pszichológusok és lakberendezők is. 🙂
Természetesen ide tartoznak az utazással kapcsolatos terveink is. Jöhetnek a bakancslistás helyek is.
Kreativitás, alkotás, gyerekek
Kreativitás és gyerekek? Ez a kettő nagyon is összefügg.
Nem szabad elfelejtenünk a gyermeki játékosságot és kreativitást, akkor sem ha nincs gyerekünk.
Felnőttként sokszor már túl komolyan vesszük az életet és saját magunkat is. Pedig időnként nagyon jól jönne egy kis feltöltődés. A kreatív, kézműves alkotás pedig segít kikapcsolódni.
Ez a kreatív alkotás pedig még további új ötleteket is adhat. Mondjuk ha vállalkozó vagy és nagy szükséged van a kreativitásodra, vagy ha csak egyszerűen szeretnél kikapcsolódni. Mindenképp erre a területre is nagy hangsúlyt kell fektetni.
Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ha van gyereked, akkor bizonyára tudod, hogy nagy kreativitásra van szükséged egy-egy helyzet megoldásához is.
Ha szeretnétek gyereket, akkor is érdemes körülnézni ezen az életterületen.
Szerelem, házasság
Egy jó kapcsolat alapja az, ha mi saját magunk megfelelő önismerettel rendelkezünk. Szeretjük és tiszteljük saját magunkat. Tudjuk miben kell fejlődnünk és türelmesek vagyunk magunkkal.
Igen lehet meglepő, hogy ezzel hozakodok elő, de sajnos hidd el ha Te rendben vagy magaddal, akkor nagyobb eséllyel találsz magadnak megfelelő párt és kiegyensúlyozottabb lesz a párkapcsolatod is.
Szóval ez a bágua terület nem csak a szerelmedről szól, hanem a saját magad önismeretéről és szeretetéről is.
Ha párkapcsolati gondod van, vagy önelfogadási problémáid, akkor mindenképp rá kell nézni erre a területre is.
Hír, hírnév
Sikeres vállalkozás és emberi kapcsolatok alapja az, hogy milyen hírünk van. Milyen képet alakítottak ki rólunk az emberek, a kollégáink, a közösség amit a vállalkozásunkban építünk. Ha alapvetően egy kedves, segítőkész ember vagy és jó a híred, akkor nincs dolgod ezzel a területtel.
Viszont, ha valamilyen oknál fogva esetleg elcsúszott valahol a kommunikációd és nem beszélnek rólad pozitívan, a munkahelyen, vagy ha esetleg a vállalkozásodban rossz visszajelzést kaptál, akkor meg kell nézni mit lehet tenni ezen a területen.
Gazdagság, Siker
Ez a terület az anyagi téren elért sikereket szimbolizálja.
Ha anyagi gondjaid vannak, vagy egyszerűen nem jön a várva várt áttörés a vállalkozásodban.
Van pénzed, de mégis sokat aggódsz az anyagiak miatt, akkor érdemes ezt a területet is megvizsgálni.
Egészség, Család
Család ebben az esetben a felmenőidet jelenti, szülők, nagyszülők és előző generációk.
Érdemes ránézni milyen a kapcsolatod a felmenőiddel? Van esetleg konfliktus a családban? Ha igen mindenképp érdemes ránézni erre az életterületre.
Az egészség is nagyon fontos. Ha jól vagy testileg és lelkileg is, akkor tudsz foglalkozni a többi területtel is. Szóval érdemes az “alapokat” rendbe tenni.
Önfejlesztés, Tudás
Ehhez a bágua területhez tartozik minden, ami a tanulással és a saját fejlődésünkkel kapcsolatos. A spirituális fejlődés is ide tartozik.
Középpont
Ez a pont az otthonunk középpontja. De szimbolizálhatja a mi saját középpontunkat is.
Mi található lakásunk középpontjában?
Jók itt az energiák?
Fontos, hogy a középpontban is harmónia legyen és egyensúly. Ne legyen elhanyagolt terület, akkor sem ha épp egy belső folyosóról beszélünk. Nálunk például itt pont a folyosó van gardróbszekrénnyel. A gardrób már eleve lehet veszélyes pont, mert tipikusan egy jó kis kupigócpont, ezért érdemes figyelni a belső rendre is. Időnként teljesen átpakolom és figyelek arra, hogy ne zsúfoljak ide felesleges dolgokat.
Azért, hogy ez a terület se legyen lehangoló a saját kezűleg festett képeimet tettem ki a folyosóra, ami vezeti a tekintetünket és kicsit így a pozitív energiákat is hagyja áramolni.
De sok más trükk is van amivel a középpontot stabillá és harmonikussá tudjuk tenni.
Ha valamelyik területtel kapcsolatban nem érted el a vágyott célt, vagy gondod adódott, akkor érdemes megnézni a lakásod azon részét és megvizsgálni mi okozhatja a problémát.
Vannak módszerek, amikkel lehet erősíteni egyes életterületeket, de ha szükséges akár gyengíthetjük is.
Vannak alap szimbólumok, vagy színek, amik a segítségedre lehetnek, de ha elakadtál és nem látod, mi lehet a probléma, akkor egy online tanácsadás keretén belül, felgöngyölíthetjük az adott problémát.
Feng shui hálószoba
A pihentető alvás nagyon fontos, ebben szerintem mindenki egyetért. Emiatt szeretnék megosztani veled egy-két trükköt, amit a hálószobában figyelembe kell venned, ha szeretnél jól aludni.
Ezek olyan trükkök, amivel nem okozol gondot, de érdemes megnézni, hogy nálad ezek a dolgok rendben vannak-e.
Jöjjön is a Feng Shui hálószoba tipp lista
A hálószobának kell a legnyugodtabb helyiségnek lennie. Nem szerencsés tv-t vagy munkával kapcsolatos dolgot például laptopot ide tenni vagy itt tárolni.
A feng shui az ágy elhelyezése szempontjából nagyon sok mindent figyelembe vesz.
A hálószobában nem szerencsés ha van tükör. Főleg ne az ággyal szemben vagy az ágy mögött legyen. Az ággyal szemben egy éjszakai ébredés esetén akár félálomba meg is ijedhetünk saját magunktól. Ha az ágy mögött van a fejtámla helyén, akkor behozhatja a kapcsolatunkba a harmadik személyt.
Ha párkapcsolatban élünk, akkor jó ha franciaágyunk van. Fontos, hogy egy nagy matrac legyen az ágyban, ne pedig két külön álló matrac, ha mégis különálló a matrac, akkor olyan huzatot tegyünk rá, ami összefogja a két külön matracot. Ez is idővel elhidegülést hozhat a kapcsolatba.
Az ágy háttámláján se legyenek osztások, ami “elválaszthatja” a párokat.
Az ágy a falnak tolva legyen három oldalról körbejárható. Így mind a két fél a kapcsolatban egyenlő. Ha az ágy csak két oldalról körbejárható és az egyik félnek mindig be kell másznia a helyére, az annak a félnek az “elnyomását” okozhatja hosszú távon.
A hálószobába ne legyenek családdal, szülőkkel, gyerekekkel kapcsolatos képek. Csak a pároddal kapcsolatos képeket tegyed ki. Ez a helyiség a Ti helyetek, a párkapcsolatotok érdekében nem érdemes “beengedni” más figyelő szemeket.
Sajnos van egy rossz hírem a plüss kedvelőknek is. Én is nagy plüssös voltam. Viszont ez azt jelenti, hogy a párkapcsolat egyik tagja, nem nőtt fel és még valahol mindig gyerek. Plusz a harmadik felet is behozhatja a kapcsolatba. Ezért a plüssök számát lehet csökkenteni és kivinni őket a nappaliba. Én nagyon határozott döntést hoztam és elpakoltam az összes plüsst.
Még sok-sok szempontból lehet vizsgálni a Feng Shui hálószoba elrendezést, de ezzel a pár tippel már el tudsz indulni.
Ha szeretnél részletes segítséget kérni, akkor keress bátran és segítek egy tanácsadás keretein belül, hogy a hálószobád elrendezése tényleg megfelelő legyen Feng Shui szempontból is.
Feng shui tárgyak
Vannak olyan tárgyak, szimbólumok, amit a Feng Shuiban használnak különböző életterületek erősítésére.
De ezek a Feng Shui tárgyak sokszor nem passzolnak az otthonunk stílusához.

Ilyenkor érezheted azt, hogy nem szeretnéd ezekkel a tárgyakkal dekorálni az otthonodat.
Nagyon sok embernek ezek a szimbólumok idegennek hatnak és pont ezért nem is akarják az otthonunkat a Feng Shui elvei alapján berendezni.
Ha ismered a különböző területek elemeit (Föld, Fém, Víz, Fa, Tűz) és azt is, hogy milyen színekkel, fényekkel, képekkel, mintákkal tudod azt a területet erősíteni, akkor az egységes designt megtartva egy harmonikus hangulatot hozhatunk létre az otthonodban, úgy hogy senki nem mondaná meg, hogy a Feng Shui elvei alapján van elrendezve az otthonod.
Szóval a Feng Shui tárgyak alkalmazását vagy nem alkalmazását lehet rugalmasan kezelni. Az a fontos, hogy Te jól érezd magad az otthonodban.
Feng shui gazdagság sarok
Ez az a terület, amire az egyik legnagyobb fókuszt helyezzük. Mindenki szeretne jó kapcsolatot ápolni a pénzzel. Szeretné, ha biztos anyagi helyzete lenne.
Mindenképp érdemes megvizsgálni azt is, hogy milyen negatív gondolataink vannak a pénzzel kapcsolatban?
Kifolyik a kezed közül a pénz?
Úgy gondolod, hogy a pénzért keményen meg kell dolgozni?
Azoknak akiknek sok pénzük van biztos csaltak vagy hazudtak érte.
Sok negatív hozott mintánk lehet a pénzzel kapcsolatban, amit érdemes átírni és pozitívan gondolni rá.
Ha magunkat kicsit megvizsgáltuk, jöhet a lakásunk feng shui gazdagság sarka is.
Vannak itt olyan dolgok, amik szegénységre utalnak? Törött, szakadt dolgok? Vagy esetleg olyan könyv, amiben szegénység vagy sanyarú sorsú történetek vannak?
Na ezeket akkor érdemes szelektálni vagy más helyre tenni.
Amivel a gazdagság sarkot lehet erősíteni:
- Drága dolgok, antik tárgyak
- Ékszeres doboz
- Csillogó tárgyak vagy tükröződő tárgyak
- Ha szereted a Buddha szobrokat, akkor ide jöhet a kis mosolygó Buddha szobor is.
- Egy szép kis perselyt is kitehetsz, amibe gyűjtesz pénzt valamire, amire nagyon vágysz. (Utazás, egy szép táska, ékszer stb.)
Feng shui lakberendezés
A lakberendező sok szempontot vizsgál a tervezési munkái során. Fontos az, hogy a terek szépek legyenek, funkciójukat is betöltsék és jól érezzük magunkat abban a térben. Egy jó lakberendező minden szempontot figyelembe vesz.
A feng shui lakberendezés is figyelembe veszi ezeket a pontokat, viszont sokkal jobban odafigyel az ott lakókra és hatásokra, amik érhetik őket az otthonukban.
A feng shui lakberendezést jó ha egy teljesen új otthon építésekor már alkalmazod. Viszont ahogy változunk fejlődünk fontos, hogy otthonunk is lekövessen minket a változásban. Ha valamelyik életterületen gondod adódik, vagy úgy érzed megrekedtél, akkor érdemes megvizsgálni és átrendezni azt a területet.
Feng Shui lakberendezőre akár azt is mondhatjuk, hogy a lakásod terapeutája.

Az otthonodon keresztűl segítek, hogy jól érezd magad az otthonodban és az életedben is egyaránt.
A lakberendezésről írt blog bejegyzésemet itt találod: Mi is az a lakberendezés és miért fontos?
Feng Shui az én szememmel
Nagyon szeretem a letisztult szép tereket.
Nem félek használni a színeket sem. Attól hogy egy tér minimalista az nem azt jelenti, hogy egyszínű bézs vagy szürke az egész tér. Hozzáteszem nagyon szeretem ezeket a színeket, de egy egyszínű térbe is kell egy kis inger, ahogy az életünkbe is kellenek ingerek, hogy ne laposodjunk el. Szóval egy pici játékosságot lehet a minimalista terekbe is bevinni.
A feng shui lakberendezést pedig meglehet úgy is álmodni, hogy az egységes és harmonikus legyen. Ne legyenek mindenhol szimbólumok, szobrok stb. Ami talán sokunkat megrémiszt a feng shui lakberendezés hallatán.
Hiszek abban, hogy a Feng Shui lehet a stílusodhoz igazítva.
A Feng Shui lehet igazán mai és fiatalos is.

Ha neked is fontos az Önismeret és az Önfejlesztés, biztos vagyok benne,
hogy a Láthatatlan Feng Shui Lakberendezéssel sokat tudok segíteni,
hogy az otthonod is támogasson téged a fejlődésben.
Ha hasznosnak találtad a cikket és szerinted segíthet másoknak is, hogy kicsit más szemmel nézzenek az otthonukra, akkor oszd meg kérlek, barátaiddal és ismerőseiddel.
