Mi is az a wabi sabi?
A wabi sabi jelentését nehéz megfogalmazni, kicsit olyan, mint a szerelem, mindenki el tudja mondani számára milyen érzés, de csak akkor ismeri meg igazán az ember, ha már saját maga is átélte.
„A wabi sabi az egyszerű, lassú és természetes élet ajándékainak elismerése”
A wabi sabi életérzést talán könnyebb átadni, ha külön-külön is megismerkedünk ennek a két szónak a jelentésével. A wabi szó az egyszerű letisztult dolgok szépségéről szól, az anyagi világtól elszakadva a lelki gazdagságról és békéről. Az élet letisztult egyszerűségéről.
A sabi pedig az idő múlásával kapcsolatos, ahogy minden kivirágzik, majd idővel elöregszik és romlásnak indul.
Mind a két fogalom fontos eleme a japán kultúrának, de a két szó együtt maga az élet eszenciája.
Wabi sabi és a hangulatunk
A lakásunk, amiben élünk kihatással van a hangulatunkra és az egész életünket befolyásolhatja. Környezetünk és lakóterünk megváltoztatása fontos lehet céljaink elérésében, azzal kapcsolatban, ahogy érezzük magunkat, a tisztán, rendszerben való gondolkodás kialakításában. Nem is hinnénk, mekkora befolyással van az életünkre az ÉLETterünk, ahol mindennap keressük a békénket és a feltöltődést.
Gondolj csak bele biztos te is voltál olyan helyzetben, hogy minden szanaszét volt a lakásodban és nem láttad át a dolgokat. Lehet kicsit feszültebb is voltál a kelleténél és csak bele-bele kaptál folyamatokba, de semmit nem tudtál végig vinni. A rendezetlenség átült a mindennapi folyamataidra is.
Ezért a belső békénk megteremtésében fontos, hogy a környezetünk is letisztult és békés legyen.
A wabi sabi, mint lakberendezési trend
Ha a wabi sabit szeretnénk az otthonunkba beköltöztetni, akkor figyeljünk arra, hogy ne legyen túlzsúfolt semmi. A cél, hogy a helyiségek berendezése láttán a szemeink és a lelkünk is megnyugodjon. A jellemző anyagok, amit használ ez a stílus a természethez közeli textúrák, fa, bambusz, kő, természetes szövetek. Színeiben natúr, barna, bézs, krém és pasztellszínek.
Az elrepedt régi edényeket, vázákat is meg lehet foltozni, ki lehet javítani a wabi sabi szemlélettel.
Wabi sabi a gyakorlatban, avagy az első lépesek, ha ilyen otthont szeretnél
A következő ötletekkel otthon is megpróbálhatjuk bevezetni a wabi sabi stílust.
- Kategorizáljuk az otthonunkban lévő tárgyakat pl. könyvek és játékok. Majd válasszuk ki az egyik kategóriát, amivel szeretnéd elkezdeni a rendszerezést és szedjük össze a lakás egy pontjába ezeket a tárgyakat. Válasszuk ki azt, amire tényleg szükségünk van, amit igazán szeretünk. A többitől pedig váljunk meg. Adjuk el vagy ajándékozzuk el egy jótékonysági szervezetnek. Tudom elég nehéz feladat, de hidd el megéri és felszabadító érzés lesz. Amikor végeztünk a válogatással azokat a tárgyakat, amit megtartunk, tegyük egy helyre vagy ízlésesen rendezzük el. Például a könyvek esetében mi lenne, ha fektetve tennénk pár könyvet, 3-4 db-ot egymásra és melléjük egy kis vázát vagy számunkra kedves tárgyat tennénk. Már ennek az elrendezésnek is lesz egy letisztult képe. Én itthon színek szerint szétválogattam a könyveket és vannak olyan polcok, ahol csak a natúr színű könyvek tornyosulnak, de akad egy üde nyárias sarok is, ahol a pasztell kék színek dominálnak.
- Gondoljuk végig mit pótolhatunk vagy tárolhatunk a technika segítségével. Például egy-két fotót nyomtassunk csak ki a többit tároljuk digitálisan. A sok könyv helyett vehetünk e-könyveket is. Persze vannak azok a könyvek, amiknek a polcunkon a helye, de sok olyan van, amit érdemes e-könyvként tárolni.
- Nézzük meg mit őrizgetünk a szekrényekben, amit már évek óta elő se vettünk. Ezeket a tárgyakat is válogassuk át és csak azt tartsuk meg, amihez tényleg erős érzelmi kötődésünk van. (régi emlékek stb.)
- Szüntessük meg a papírtornyokat otthon. Számlák, elintézendő dokumentumok, iktatásra váró tételek stb. Válogassuk át ezeket is, és amit tudunk ebben az esetben is tároljuk digitálisan, a fontos iratokról biztonsági mentést is készíthetünk. A feleslegessé vált papírokat semmisítsük meg és dobjuk ki. Az elintézendő dokumentumoknak, számláknak pedig keressünk egy mappát vagy tárolót, ahol szem előtt van és tudjuk, hogy azt el kell még intéznünk.
- Minden egyes félrehajított ruhadarab, szabadon heverő levél vagy földre dobott játék mágnesként vonzza a többit is. Vezessünk be egy egyszerűen tartható rendszert, hogy a kialakított rendet könnyen fent tudjuk tartani. Például esténként lefekvés előtt pakolják el a gyerekek az aznap használt játékokat, mosogassunk el este, hogy reggel jobb érzés legyen elindítani a napot és ne a káoszra keljünk fel egyből.
- Fontos szabály, hogy tényleg vonjunk be mindenkit és legyen játékos a rend megteremtése, így nem neked kell egyedül „megszakadni” a rendrakásban. Nem kell, hogy teljesen lemerülj ebben a folyamatban.
- Nem is gondolsz rá szerintem, de fontos, hogy a táskádban és a pénztárcádban is rendet rakj. Minden nap használod ezeket a tárgyakat és fontos, hogy itt is egy letisztult rendszer legyen. Tudom-tudom egy női táskában mindent IS meg lehet találni, de sokszor ebben a káoszban veszik el úgy a lakáskulcs, hogy azt se tudod hol keresd. Spórold meg magadnak a bosszúságot.
Végszó és könyvajánlás
Ha szeretnél még többet olvasni ezzel a témával kapcsolatban, akkor meleg szívvel ajánlom neked Beth Kempton – Wabi Sabi útmutató a belső békéhez című könyvét.
Nem csak a lakásodban teszel rendet, ha ezt a könyvet elolvasod, de kedvet kapsz az életed minden területét megreformálni és ezáltal kicsit más szemmel nézni a világra. Nekem nagy szerelem volt ez a könyv és ezt a blog bejegyzést is a könyv inspirálta. A képeket pedig a pinterestről hoztam nektek.
Ha kedvet kaptál eszerint rendszerezni a lakásod oszt meg velem az élményeid és a tapasztalatod, hogy milyen hatással volt rád a változás.